Szent Márton ünnepe

El Greco San Martín y el mendigoSZENT MÁRTON ÜNNEPE
A Márton nap, Martin-nap, ahogy még nevezik, Tours-i Szent Márton emléknapja. A November 11.-én ünnepelt nap Ausztriában különösen nagy tiszteletnek örvend, Burgenlandban például, ahol Szent Márton a tartomány védöszentje, az állami hivatalok és iskolák is zárva tartanak.
A TÖRTÈNET
A legenda Krisztus születése után 334-böl származik. Márton, mint római katona Örményországban szolgált. Egyik nap, egy hidegtöl reszketö koldus mellett vitt el az útja, akit megszánt és a kardjával kettészelt köpenyével borított be. Álmában a megváltó Krisztus jelent meg neki, ezzel a fél köpennyel betakarva.
A SZOKÀSOK
Ezzel a tettével Szent Márton a kereszténység számára az alázatosság szimbólumává vált. A középkortól szokások egész sora alakult ki, amik közül még most is sokat megtartanak. A közelmúltig, tradicionálisan Márton napja volt a karácsony elötti 40 napig tartó böjt kezdetének. Ezen a napon lehetett utoljára egy jót enni.


Szintén ez a nap volt, amikor az emberek szolgálatba álltak, illetve akiknek letelt a szolgálatuk fizetségüket, a tizedet megkapták. Ez többnyire természetben lett kifizetve, például egy jó hízott libával, amit a 40 napos szükös étkezére készülve november 11.-én el is fogyasztottak.
A mártonlúd (Martinigansl) szokása egy másik legendához kötödik. A jámbor Mártont püspökké akarták választani, amit ö egy libaólba bújva próbált elkerülni. A gágogó libák azonban a hangjukkal elárulták és ö mégis Tours püspöke lett.
Még egy szokás, amivel Márton napját még ma is ünneplik, az a lampionos felvonulás (Martinsumzug). Gyermekek csoportjai vonulnak fel az utcákon saját készítésü lampionjaikkal, miközben a hagyományos énekeket éneklik (Sankt Martin…, Laterne…, Ich gehe mit meiner Laterne, stb...). A legenda elmesélése és eljátszása után Mártonkalácsot esznek (Martinswecken). A kalács kelttésztából készült, mazsolával ízesített emberfigura.
További szokások még November 11.-én a Szent Márton áldás (Martinssegen), a Márton koldulás (Martinsbetteln) és a Márton kántálás (Martinssingen). A Márton napi kolduláskor gyermekek járják körbe a szomszédságot és énekelve édességet, gyümölcsöt, diót, mogyorót gyüjtenek a Szent nevében.
TIPIKUS RECEPT
A Márton napi liba elkészítése egyáltalán nem egyszerü, gyakorlatot és ügyességet kíván. Többnyire töltelékkel készül: almával, zsemlével/kenyérrel, dióval, gesztenyével, mindenki saját ízlése szerint. Lilakáposztával, zsemlegombóccal fogyasztják. Mivel a lúd zsíros, kövér jószág, ezért testes, erös vörösbor illik hozzá. A Martinigansl novemberben szinte minden étteremben szerepel az étlapon. Szívböl kívánjuk, kóstolják meg Önök is, jó étvágyat hozzá!
Mühlmann Zsuzsi

 

Please publish modules in offcanvas position.