Pályázati felhívás az Erasmus+ "Figyelünk Rád!" programhoz

Egyesületünk részt vesz a Figyelünk rád! elnevezésű nemzetközi Erasmus + programban, melynek célja a korai drogprevenció, a diaszpóránkban élő serdülők, fiatalok támogatása, ifjúságsegítők kiképzése, kapcsolattartás más egyesületekkel és civil szervezetekkel, valamint a jó gyakorlatok ismertetése és megosztása.
 
A másfél éves projektmunka kapcsán hat ország résztvevői feltérképezik a helyi legjobb tapasztalatokat, a jogi hátteret, a segítő szervezeteket és intézményeket, s a kutatás eredményeit nemzetközi konferenciákon osztják meg egymással.
Ugyancsak része a projektmunkának ifjúsági segítők bevonásával fiataloknak szóló workshopok megszervezése és tartása.
 
A SalzUNG számára különösen izgalmas ez a munka, hiszen programjaink jelentős részét azért szervezzük, hogy hozzájáruljunk az itt élő családok, ifjúság, gyerekek számára a “megtartó háló” szövéséhez. Azért, hogy ne csússzanak bele a fiataljaink a korosztályukat érintő komoly problémákba, függőségekbe.

Bízunk benne, hogy ez a nemzetközi hálózat és együttműködés sok jó tapasztalattal gazdagít majd valamennyiünket. 
 
Felhívás!
 
A program keretében pályázatot hirdetünk olyan pedagógus/ vagy segítő foglalkozásban tevékenykedő/ vagy azt tanuló 20-30 év közötti fiatalok számára, akik szívesen foglalkoznak serdülőkkel, fiatalokkal és szeretnének Ifjúságsegitő képzésen részt venni.
Az ifjúságsegítők nemzetközi képzésen vesznek részt, majd Salzburgban tartanak fiataloknak foglalkozásokat a témában. Az ifjúságsegítők munkájukért ösztöndíjban/fizetésben részesülnek.
Jelentkezni Europass-os önéletrajz és rövid motivációs levél beküldésével lehet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
 
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 30.
 
 

Please publish modules in offcanvas position.